Kérdés

Pilgrim blogol? Nem, úgy látszik Pilgrim nem blogol...

Nincs idő: ha nem tanulás van ezerrel (mert ugyebár százezer beadandó, vizsga, és már mindjárt itt az államvizsga is), akkor a pasijánál "lóg", akinek tönkrement a mobilnetes stick-je, és nem is tud így netezni...

Mekkora tragédia!

Hiába mondja, hogy majd próbál ügyesebb lenni, meg időt szakítani írásra, meg blogolvasásra, úgyse fog menni.

Pilgrim nagyon elfoglalt ember. :)

2011. máj. 12. 9:53 | 1 komment

írta: Pilgrim

Honvédelem - vagyis az utolsó vizsga

Tegnap volt az utolsó vizsgám!
BTK-s (és nőnemű) létemre egy Honvédelem nevű szabadon választható tantárgyat vettem fel. Na, hát nem volt mindegy, hogy 3 kredit, és be se kell órára járni, mert távoktatásos. (De hát a sok baromság között - mint a Hőlégballonozás meg a Futball elmélete és gyakorlata - így is ideálisnak tűnt.) Így annyi volt a dolgunk, hogy letöltjük a netről az anyagot, megtanuljuk, és bemegyünk vizsgázni. Meg év közben kellett leadni egy dolgozatot, aminek a témáját a megadott témakörökből kellett kiválasztani. A beadandóm címe "Az első kézi tűzfegyverek és hatásuk a hadrendre". Ez a téma legalább érdekelt, és még "szakmába" is vág, amennyiben a 16. századi hagyományokkal foglalkozónak vallom magam. Szóval művelődtem is kicsit.
Na de vissza az eredeti témához. Szóval a vizsga... Kissé paráztam, hogy meg se lesz az írásbeli, mert otthon megcsináltam egy próbatesztet, és ott megbuktam. Mondjuk összesen kétszer olvastam az anyagot. De ki az az elvetemült (BTK-s), aki meg akar (és tud) jegyezni olyanokat, hogy mik az AK63-D gépkarabély műszaki jellemzői, és a szarin idegméreg hatásai... Szóval olyat csináltam, amit eddig még nem. Nyomtatott puskát! XD
Amúgy nagyon rossz puskázó vagyok. Mindig bénázok, meg félek, hogy lebukok, szóval nem nagyon szoktam segédeszközöket használni.
De ez a vizsga, amely először véresen komolynak tűnt a fekete ruhás nyugalmazott "dandártábornokkal", elég hamar komikussá vált. Egy hatalmas előadóban oszlopokba ültünk, így hiába volt 3 csoport, az előttem, mögöttem ülők ugyanazt írták. Két felügyelő volt a vizsgán, de nagyon belemélyedtek a beszélgetésbe, meg a papírjaikba. Így olyan könnyen ment a puskahasználat, mint még soha! :) Később a tanár mondta is, hogy ő csak azért van bent, hogy lefoglalja a másik fickót, hogy mi puskázni tudjunk. A végére annyira elfajult a helyzet, hogy már nem csak sms-es segítséget kértek az emberkék, hanem simán telefonálgattak is a válaszok ügyében! El se hiszem, ha nem látom... Én kis naiv!
Reggelre várom az eredményt, de így tuti, hogy átmentem! XD Mondjuk csillagos ötöst nem kaphat valószínű senki, mert olyan dolgokat is kérdeztek, ami benne se volt az anyagba. Így azt még ki se lehetett lesni.

Néha eszembe jut, hogy talán túlságosan fiús vagyok? Pl. most ez a honvédelem, meg érdekel azért valamelyest a katonaság is. A fegyverekhez is közöm van, meg hát a hobbim se az a tipikus lányos tevékenység:  a hagyományőrzés, vagy ahogy gyakrabban hívjuk, "haditorna" is olykor veszélyes, hiszen érteni kell ahhoz a szablyához, rapier-hez, hogy ne kaszabold le a másikat... Részt vettem már hajtóvadászaton és szeretek járni vadlesre is. Gimiben még fociztam is egy ideig. Wow-ozok, és eddig még nem láttam másik lányt Magic The Gathering-gel játszani... Ez vajon baj a pasiknak? Mennyire fogadják el az olyan nőket, akik esetlegesen fenyegetik a tipikus szerepeiket? Mi van ha egy nő jobb abban, amiben nekik kéne jobbnak lenniük?
Ezzel nem azt mondom, hogy én valamelyikben is jobb lennék, de az baj, ha egy csaj fiús dolgokkal foglalkozik? Én úgy érzem nem. Lehet hogy csak így akarok kitűnni a többiek közül? :)

Ui: Öcsém leborotválta a bajuszát. Pedig pont ma kapta meg, hogy tökre hasonlít az Opeth fő dalszerző/gitáros/énekeséhez! :)

Mikael Akerfeldt

2010. jan. 22. 0:54 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: Egyetem
írta: Pilgrim

Hááát őőő

Látszik, hogy nem vagyok rutinos blogger. Vagyis nem vagyok blogger! :)

Mióta is nem írtam?...

Azóta túl vagyok egy szakdolgozaton , ami csodával határos módon elkészült (és még megdöbbentőbb hogy ötös lett...), egy államvizsgán, amin enyhén megszívattak, de ezt is túléltem.

Júniusban megvolt 2 diplomaosztó, párom is végzett a sulival.

Eztán volt egy felvételi az MA-ra, jó pár felejthetetlen buli a nyáron, kis munka, meg lánykérés augusztusban.

Felvettek MA-ra, de a vőlegényem(!), úgy döntött, hogy neki ennyi elég volt a tanulásból, és munkát keres... Szóval most ez így rossz, mert még ingázom is az egyetem mellett. :(

Aztán most újra vissza a mókuskerékbe..., mindig van min idegeskedni. Fantasztikus tudományos konferenciára kellene készülnöm, de azt se tudom, hogy mit csináljak. Egyre inkább úgy érzem, hogy ez nem nekem való! :S

2009. nov. 7. 22:49 | még nincsenek kommentek

írta: Pilgrim

Letargia

A szakdogám darabokban áll, ráadásul meg kell írnom még kb 20 oldalt. És a határidő: márc. 31.

A napjaim mostanában abból állnak, hogy a gép előtt ülök, és próbálok "alkotni". Ezt néha azzal szakítom meg, hogy kimegyek enni, ha szól anyu, hogy kész a kaja... Későn fekszem, (viszonylag) korán kelek (ebben sose voltam jó). És már nagyon kivagyok!

Persze ez csakis az én hibám...

Na mind1, nemsokára vége. Vagy így, vagy úgy...  Azért reménykedem, hogy a jobbik változat következik be, és próbálok is tenni érte. Szóval megyek is aludni. 

2009. márc. 19. 23:43 | 1 komment

írta: Pilgrim

Nyitány

Végre nekiláttam!

Pont a hétvégén néztem a Bridget Jones naplóját, és gondoltam neki kellene már kezdeni. Nem azért, hogy leírjam az életem történetét, csak úgy.

Amúgy is elszántam már magam, és különben is, megígértem!

Ezennel én is bloggerina vagyok... :)

Meg hát a mai amúgy is "különleges" nap, így gondoltam tudom valamihez kötni ezt az egészet.

21 - Tetszik ez a szám! Megfogadtam régebben, hogy ezután mindig a 21.-et ünneplem!

 

2009. márc. 3. 21:24 | még nincsenek kommentek

írta: Pilgrim